2009. augusztus 27., csütörtök

ORLANDO és MIAMI

Megérkeztünk Floridából!!! Már 1,5 hete…. És én vissza akarok menni!!!!
Hosszú bejegyzés lett, akiket nem érdekel részletesen, hogy mi történt, azok nézzék meg a videokat, megtaláljátok a szöveg között. Nem tudok mindent leírni – és nem is akarok :) – remélem ennyi elég lesz.
Repülés Orlandoba
Pénteken reggel kimentem a házunkhoz közeli metromegállóhoz, mert ott vártam Évit. Véletlenül Dóri is azzal a metroval jött :) Felvettük Frauke-t (a család régi au pair-je, aki most 1 hétig New Yorkba jött), kivezettem a reptérre, ő pedig vissza. A 3-as terminálról indult a gépünk, időben odaértünk. Becsekkoltunk, levetették a cipőnket, hogy megmutassuk, nincs benne bomba :), utána taliztunk Leilaval és Giovanaval, a 2 brazil lánnyal, akikkel együtt mentünk. Megkerestük a 6-os kaput, nem sokkal később már fel is szállhattunk a gépre. Szerencsére tudtam a neten ablak mellé helyet foglalni, úgyhogy Dórival és Évivel egymás előtt ültünk az ablak mellett. Arra is figyeltem, hogy melyik oldalon legyünk, hogyha Manhattant akarjuk látni – és SIKERÜLT!!! Annyira örültem, szép napsütéses idő volt, nem olyan felhős/esős, mint áprilisban amikor érkeztem. Gyönyörű volt a kilátás, láttuk Brooklynt és Manhattant is – még egy „álom” kipipálva! /A videon is lehet látni Manhattant, pici magas barna házak a háttérben :)/ Hogy valami sztori is legyen, a repülőn találjátok ki, hogy ki ült mellém?! Az 57-es utas :) Biztosan láttátok a filmet. Néha felküldenek egy biztonsági embert a repcsire, és ő pont mellém ült :) Szegény alig fért el a középső ülésen – kétajtós szekrény volt – valamilyen akciófilmet nézett végig, nem beszélgetett, csak az egyik jelenetnél kiáltott fel hangosan, hogy „Oh, sh*t”! Valakit lelőhettek :) 3 órás volt az út, a part mellett haladtunk végig. Leszálltunk (itt nincs tapsolás), mindenkinek megvolt a bőröndje szerencsére. Egy 8 személyes taxival elmentünk a szállásunkhoz, Kissimmee-be. A taxi sofőrünk egy ázsai emberke volt, aki végig beszélt és gyakran engedte el a kormányt az autópályán is. :) A motelba való becsekkoláskor volt egy kis probléma (mindig van valami), mert az 5. ágyért fizetni kellett 10 dolcsit naponta – és ez nem volt fent a neten. Olyan volt különben, mint az amerikai filmekben, ahol a sorozatgyilkosok szedik az áldozatokat. Itt ezek a legolcsóbb szállások. Volt egy kis hűtőnk, mikro és légkondi - ami nagyon jól jött. Első nap bevásároltunk az út másik oldalán levő supermarketben, vacsi, alvás.

Kennedy Space Center és Orlando Downtown
Másnap korán keltünk, mert mentünk az orlandoi reptérre felvenni a bérelt kocsit – a Kennedy Space Centerhez mentünk. Leila és Giovana nem jöttek, ők a Universal Studios-t nézték meg, ami nagyon jó, de én azt Los Angelesben akarom majd. Azért kellett autót bérelni, mert ide nem megy se busz, se vonat, semmi. Az „economy” árkategóriában választottunk autót, hogy a legolcsóbb legyen, egy cuki kék színű Hyundai Accent lett a miénk végül. Odafelé én vezettem, 45 perc alatt odaértünk. Útközben mocsaras vidék mellett haladtunk el (ilyen egész Florida), láttunk aligátorokat, Évi vízilovat is :) Ja, azt nem is írtam, hogy az idő napos volt (nemhiába „Sunshine State” Florida – az autók rendszámtábláján rajta van, hogy milyen állam és minden államhoz tartozik egy ilyen elnevezés, pl. New York: Empire State, New Jersey: Garden State, Rhode Island: Ocean State..stb) Az űrközpont egy 54 km hosszú és 10 km széles szigeten van az óceán mellett, 17OOO ember dolgozik itt. 9%-a van csak beépítve, mert a terület egy vadrezervátum is egyben. A Kennedy űrközpont eredetileg azért épült, hogy az akkor egyébként még nem ilyen néven létező NASA űrprogramját segítse. Florida az USA-nak az a része, ami a legközelebb van az egyenlítőhöz, így a rakéták indításához sokkal kevesebb mennyiségű üzemanyag is elég. Dórinál voltak a kinyomtatott belépőjegyek, de nem is volt nagy sor, nyitásra érkeztünk, 9-re. Gyorsan lefényképezkedtünk a NASA logóval, aztán megtámadtuk az ajándékboltot, és felpróbáltunk minden űrhajós cuccot, amit csak lehetett :) Utána elmentünk a Space Shuttle Plazahoz, ahol egy igazi űrhajó belsejébe mehettünk be. Nem sokmindent láttunk, de azért jó volt :) Ezután beálltunk a sorba a „Shuttle Launch Experience”-hez, ami egy szimulátor, olyan mintha kilőnének az űrbe :) Be kellett kötni magunkat az ülésekbe, mi voltunk az űrhajósok, hátradőltek a székek 90 fokban, hatalmas kivetítőn láttuk, hogy mi történik éppen, aztán elkezdtünk rázkódni, 2 perc múlva már az űrben voltunk, a mennyezeten kinyílt 2 ajtó és láttuk a Földet, nagyon szép volt! Közben folyamatosan mondták, hogy éppen mi történik. 11.50-kor indult a buszunk, mert befizettünk egy „NASA Up Close” túrára, ami a szigeten visz körbe, és aránylag közel megy a kilövő állomásokhoz. A végén egy filmet néztünk meg az Apollo programról, láthattuk azt a vezérlőközpontot, ahol még 1969-ben az Apollo-11 kilövésénél ültek az emberek, és az eredeti Apollo űrhajó kapszula is ki volt függesztve – hatalmas! A nap fénypontja – számomra - az volt, amikor megérinthettem egy kőzet darabkát, amit a Holdról hoztak. Pici volt és olyan mint egy üveg :) A buszos túra után elmentünk a „Rocket Garden”-be, ahol különböző rakéták voltak kiállítva. 4 körül vissza a kocsiba és irány Orlando belvárosa. Évi vezetett, kicsit eltévedtünk, betértünk két kisvárosba is – az egyiknek Christmas volt a neve :) . Közben jött egy thunderstorm, alig láttunk ki az ablakon, annyira esett az eső és fújt a szél, de 6-ra már Orlando Downtownban voltunk. Nekem nagyon tetszettek az épületek, magas irodaházak, tiszta utcák, szép növények – de alig volt ember az utcán. Megállapítottunk, hogy itt senki nem lakik, az egész belváros egy üzleti negyed. Nagy nehezen rátaláltunk egy pizzériára, ahol „white pizza”-t kértem – olyan volt mint a LÁNGOS!!! Fokhagymás tejfölös sajtos szósszal – isteni :) Az utcán simán átkelnek a járdán kis gyíkok, gekkók, nagyon édesek :) Ezek az állatkák itt olyanok, mint nálunk a katica, nem lepődsz meg ha találkozol vele a szobádban vagy az utcán. :) A kocsit 9 körül adtuk le a reptéren, hála a jó égnek nem kellett teli tankkal visszavinni – ez benne volt az árban („full-empty tank”). Hazafelé busz-taxi kombinációval mentünk – egy nagyon rendes, grúz származású taxi sofőrünk volt, akinek 15 perc alatt megtudtuk a fél életét :)

Disney World – Epcot
A „csodálatos” reggeli után, ami minden nap ugyanaz volt (kis mini fánkok = tömény cukorbomba) elindultunk Disney Worldbe egy ingyenes shuttle busszal. Az első nap az Epcot nevű parkot néztük meg, aminek 2 fő témája a technológiai innovációk és a különböző kultúrák/országok bemutatása. Nyitásra ott voltunk, megvettük a 2 napra szóló jegyet (én Donald kacsásat kaptam), rövid sorbanállás és táskaellenőrzés után már bent is voltunk. Disney-s zene szólt a parkban, 95%-a a vendégeknek kisgyerekes család volt. Ennek a parknak a szimbóluma egy hatalmas ezüst színű gömb ami rögtön a bejárat előtt van, csináltunk pár fotót és be is álltunk a sorba ami gömbbe vezetett – Spaceship Earth a neve. Beültünk ilyen kis 2 személyes „kocsikba” – össze voltak kapcsolva és egy 15 perces időutazás következett. A barlanglakó ősemberektől kezdve, az egyiptomiakon át, ókori Görögország, Itália, reneszánsz korszak, újkor, modern kor, minden volt. A végén csináltak az arcunkról egy képet – amit közben nem vettünk észre – és egy érintőképes képernyőn kellett különböző kérdésekre válaszolni. Először azt hittem, hogy valami közvélemény kutatás lesz, de a válaszadás után a lefényképezett arcunkkal egy történetet láttunk, amit a válaszok alapján kreáltak. Mi Leilával (vele ültem együtt) egy beach house-ban laktunk, ami újrafelhasználható alapanyagokból készült, koktélt ittunk stb, stb. Ezt a videot elküldhettük az e-mail címünkre, ez nagyon tetszett. Ezután átmentünk a „Mission: Space” nevű helyre, ahol ismét kilövettük magunkat az űrbe – nem volt elég a tegnapi :) Ez jobb volt, mint az űrközpontos, hárman ültünk be egy 4 személyes űrkabinba Dórival és Évivel. A CSI - NY-os főszereplő pasi volt az instruktor, ő beszélt hozzánk. Mindenki előtt volt egy irányítópult egy halom gombbal és kis ablak – Dóri volt a Pilot, Évi az Engineer én pedig a Commander :) Bekötöttük magunkat, a kis képernyőn láttuk, hogy mi történik. Itt is először 90 fokban hátradőlt az ülésünk, és mikor kilőttek, akkor tényleg úgy éreztük, mintha felfelé repülnénk. Nem tudom mi történt a kabinunkkal, de nagyon pöröghetett, mert a végén mindenki úgy szállt ki, hogy szédült :) Utánanéztem, és ennek az attrakciónak a típusa: „interactive centrifuge” :) A kilövésünk után a „Test Track” nevű helyre mentünk, aminek a General Motors a szponzorja. Sorbanállás alatt a GM autótesztelő hangárján keresztül várakoztunk arra, hogy beülhessünk kis autókba. Volt lengéscsillapító és törésteszt, a végén pedig kis ajtón keresztül a szabadba érkeztünk és felgyorsultunk kb 100km/órára, ami ebben a kis autóban, ablak és minden nélkül sokkal gyorsabbnak tűnt, volt egy 50 fokos kanyar is, a gyerekek sikítottak ezerrel :) Évi tudott videot is csinálni. Dél körül megebédeltünk és egy „rövid” szuvenir boltos nézelődés és fényképezkedés után megcéloztuk a park másik részét, ami egy nagy tó köré épült. Ennek a neve: „World Showcase”, 11 országot mutat be. Kis városrészeket építettek fel, minden országnak volt kajálós helye és szuvernir boltja – olyan nemzetiségű felszolgálókkal és eladókkal, amilyen ország volt – és mindenhol volt valamilyen attrakció is. Így történhetett az, hogy fél nap alatt bejártuk Mexikót, Norvégiát, Kínát, Japánt, Németországot, Olaszországot, USA-t, Kanadát, Marokkót, Nagy-Britanniát és Franciaországot. Útközben találkoztuk Csipkerózsikával az utcán, aki tényleg úgy nézett ki mint a mesében. Ezt úgy érte el, hogy hat tonna sminket magára rakott, egy hosszú platinaszőke parókát viselt és mosolygott végig. Évivel lefényképezkedtünk vele, nagyon kedves volt, szólt pár kedves szót hozzánk, nem csalódtam :) A ruhája is szép volt. Aladdin és Jázmin is megjelent, ők is jól néztek ki! Azt hiszem este 8 óra körül indultunk haza, amihez a MONORAIL segítségét vettük igénybe. Ez egy olyan „magasvasút”, ami a Disney Worldben levő parkokat köti össze és ingyenes mindenkinek. Remélem Mono, egyszer Te is felülsz rá. Rád gondoltam, mikor megláttam :)
Disney World – Magic Kingdom
Ez a legnépszerűbb parkja az orlandoi Disney Worldnek, évente kb. 17 millió látogatót fogadnak. Szlogenje: „The Most Magical Place On Earth”. Ide is a Monorail-lel érkeztünk, már nagyon sok ember állt a kapuknál nyitás előtt. 9 óra előtt pár perccel volt egy kis show a bejárat előtt, táncoltak és énekeltek szép ruhába öltözött emberkék, majd egy kisvasúttal megérkezett Mickey Mouse, Minnie, Plútó, Donald kacsa, Goofy, Hófehérke, Hamupipőke, Arielle és a többiek :) Integettek nekünk, olyan édesek voltak :) 9-kor megnyitották a kapukat, mindenki beözönlött. A bejárat környéke egy 1900-as évek eleji stílusban épült amerikai kisvárosra emlékeztetett. Egy nagy sétálóutca – Main Street – 2 oldalán házak álltak, itt mindenféle üzlet volt (ajándék bolt, cukorka bolt, ékszer bolt, étterem..stb) A sétálóutca egy kisebb parkhoz vezetett, aminek a végén Cinderella (Hamupipőke) kastélya állt! A Magic Kingdomnak ez a „szimbóluma”. Gyönyörű szép! 7 nagyobb terület volt elkülönítve a térképen. Megpróbálom felsorolni, hogy melyik részen miket néztünk meg/próbáltunk ki.
1.Tomorrowland
- Stich’s Great Escape: nem igazán tudom elmondani, hogy mi volt ez…egy kis űrlény „teleportálta” magát egy sötét terembe, ahol egymás mellett, kör alakban ültünk és mindenkit megijesztett. Vizesek lettünk, mert valahonnan spirccelt a víz néha.
Voltak még űrhajós cuccok, de nagy sor állt mindenhol és szombaton a NASA központban már elég űrhajót láttunk :)
2.Mickey’s Toontown Fair
- Minnie’s Country House: Minnie egér háza, cuki rózsaszín kívülről, nagyon édes! Be lehetett menni a nappalijába, konyhájába és hálószobájába.
- Mickey’s Country House: Minnie szomszédságában él Mickey, az ő háza is nagyon szép volt, csak kupisabb :) Minden olyan, mint a mesében. A kertben ott állt Plútó kutyaházikója :)
- Judge’s Tent: A kerten át megláttuk, hogy itt lehet találkozni Mickeyvel és Minnievel személyesen is, beálltunk a sorba. 45perc-1órás várakozás után sorra is kerültünk. :) (Attention: aki türelmetlen és nem tud 30-40 percnél tovább sorbanállni, az inkább ne jöjjön a Magic Kingdomba és egyáltalán a Disney Worldbe.) Előttünk volt egy dominikai házaspár a gyerekükkel, apuka kérdezte tőlünk, hogy a mi gyerekeink hol vannak?! Mondtuk, hogy MI vagyunk a gyerekek :) Minnie és Mickey nagyon kedvesek voltak, nem beszéltek semmit, de ahogy mozogtak és a kezükkel mutogattak, az nagyon jó volt. Minnienek tetszett a ruhám amiben voltam :) Ja, és amikor Évi megpuszilta Mickey orrát, Minnie elfordult és eltakarta a szemét :) Annyira boldogok voltunk utána, végig röhögtük amúgy is az egész találkozást, izgatottabbak voltunk mint a gyerekek.
- Walt Disney World Railroad: kisvasút a park körül, felültünk egy körre, hogy kipihenjük a sorbanállás fáradalmait és hogy körülnézzünk, mi vár még ránk.
- The Barnstormer at Goofy’s Wiseacre Farm: ez egy kis hullamvasút volt, Évi csinált videot erről is! Jó volt, csak túl rövid.
3. Fantasyland
- Mad Tea Party: ez volt ezen a részen a kedvencem. Kis teáscsészékben forogtunk körbe-körbe, sikerült egy sikítozós videot csinálnia Évinek újra :) Dóri tekerte a kormányt középen, de annyira gyorsan mentünk, hogy szinte semmit nem láttunk. :)
- Pooh’s Playful Spot: itt találkoztunk Tigrissel és Micimackóval. Én nem tudom kik voltak a jelmez alatt, nagyon jófejek lehettek, mert vicces dolgokat csináltak, viszont ha melléjük álltál akkor cuppogtak és puszikat küldtek folyamatosan :) Évi újabb ötlete a Mickey Mouse orrpuszi után – ugrálni Tigrissel :) Szegény Tigrisnek már baromi melege volt a jelmezben, és ő nem is nagyon ugrált, inkább csak Micimackó :)
- Snow White Scary Adventure’s: sorbanállás újra… kis kocsikba ültünk be és sötét szobákon keresztül megnéztük Hófehérke történetét. Átmentünk a félelmetes erdőn keresztül, láttuk a törpéket, a mérgezett almát és az üvegkoporsót is. A hercegre már nem emlékszem, de tuti ott volt.
- Peter Pan’s Flight: Pán Péter sztorija, ugyanolyan formában, mint Hófehérkénél, csak itt egy felfüggesztett 3 személyes kabinban ültünk. Mesés zene mindenhol – újra gyerekek vagyunk!
4. Liberty Square
- Liberty Square Riverboat: hajókáztunk egy sziget körül.
- The Haunted Mansion: kísértetház. Nagyon jól volt megcsinálva, de lehetett volna félelmetesebb is :) Gondolom a sok kisgyerek miatt nem csinálták annyira horrorra. Itt is kis kocsikban ültünk, végigvittek minket pár szobán keresztül és a végén egy tükörben láttuk magunkat, ahogy haladunk, mellettünk szellemekkel.
5.Frontierland
- Splash Mountain: 5 emelet magasból egy csónakban lezuhantunk a mélybe – mindenki csurom víz lett, főleg mi hárman mert a legelső sorban ültünk. :)
- Big Thunder Mountain Railroad: vadnyugati tájon, vörösesbarna sziklás hegyekben mentünk hullámvasúttal – megszáradtunk :)
6.Adventureland
- Pirates of Carribbean: kis csónakokba ültünk be és sok termen keresztül át a Karib tenger kalózai jeleneteit láttuk viaszbábukkal. Johnny Depp is ott volt :)
7. Main Street (erről már írtam)
Este 9-kor felvonulás volt (délután 3-kor is egy kisebb), erről egy külön video van, amit majd utólag rakok fel ide (sajna nem adja vissza azt, hogy milyen szép volt), 10-kor pedig a tűzijáték – ami szerintünk szebb volt mint a július 4-i New Yorkban. Hamupipőke kastélya mögött lőtték fel a rakétákat, jajjj, gyönyörű volt!!! És közben ment a mesés disney-zene… A kastélyt este, mikor már besötétedett, mindig más színű fényben világították meg, a kék volt a legszebb! Éjfélre értünk haza. Nekem ez a nap tetszett a legjobban Orlandoban!!! A legtöbb kép az ajándék boltokban készült, mert ha mindenhol fényképeztünk volna, nem élveztük volna a "show"-t. Úgyhogy sorry, el kell mennetek ide, ha mindent látni akartok. Ja, slussz poén: mikor megérkeztünk a szállásra, elment az áram - az egész motel területén. Mobillal világítottunk és laptoppal :) Légkondi sem működött, de valahogy túléltük :)

Érkezés Miamiba
Kedden délben indultunk Miamiba. Nem voltak sokan a buszon szerencsére és nem fagytunk meg a légkonditól sem – pont jó volt (ami itt nagy szó). Leila hazarepült ezen a napon, mert ő már volt Miamiban és nem volt elég szabadsága még erre is – pedig jött volna, ha tud. Végig autópályán mentünk, egyszer álltunk meg 10 percre egy benzinkútnál, és kb 4 után érkeztünk meg Miami Downtown-ba. Onnan egy taxival mentünk a szállásra, ami South Beachen volt. Ez Miami egyik része, egy hosszú és keskeny szigeten fekszik. „Art Deco Historic District”-nek is hívják az egyik részét, mert itt van a világon egy helyen a legtöbb art deco stílusú épület. A hostelünk a 9. utcában volt 2 háztömbnyire az óceánparttól. Becsekkoláskor kiderült, hogy mi nem ebben az épületben leszünk, mert ez fullon volt, úgyhogy a 8. utcában kaptunk szobát, ami már sokkal tágasabb volt mint az orlandoi - komplett konyhával, de nem használtuk, csak a hűtőt, mert mindennap reggeli, ebéd és vacsi volt. Lepakoltuk a cuccokat és rögtön mentünk is a partra. Már nem volt napsütés, ment le a nap. Belesétáltunk az óceánba és meleg volt a víz :)
Miami
Nem tudom, hogy melyik nap pontosan mi történt, úgyhogy csak leírom ami eszembe jut.
Szállásunk
Egy diákszálló volt, 90%-ban 20 és 25 év közötti emberkékkel, 70% nem amerikai. Találkoztunk egy német au pairrel is – Nadine - aki San Fransiscoban lakik és volt egy indonéz vagy thai származású new yorki kiscsaj, Erica, aki Queensben él. A recepciósok jófejek voltak: olt egy pösze 50 év körüli latino pasi, egy szöszi fiatal - akit mi Davidnek neveztünk el és szerintünk szörfös :), egy svájci származású francia akcentussal beszélő fiú és egy jófej nőci :) Mindig volt a pulton egy lista, hogy aznap milyen party lesz és fel lehetett rá írni a nevünket – így kedvezményes áron bevittek minket a clubokba, VIP entrance-en keresztül! A kaja nem volt nagy szám, mindig csak egyféle volt – olyan, mint az iskolai menza. A konyhás néni viszont egy tündér volt. 70 év körüli, pici, vasággyal 40 kilós, afro-latino származású (nem tudom eldönteni) és folyamatosan mosolygott, még akkor is miközben adagolta a rizst :) A haja állandóan kontyban volt, elég durván megcsinálta, és belerakott egy tenyérnyi méretű piros masnit :) A konyha a hostel alagsorában volt, lehetett billiárdozni, volt egy hatalmas plazma tv bőrfotelekkel, ping pong asztal, lehetett ingyen bérelni napernyőt.
City + shopping
Miami Dowtown-ba nem mentünk be (csak mikor érkeztünk), mert szinte semmilyen látványosság nincs. Gyönyörű magas épületek vannak, olyan mint Orlandoban, csak több. South Beach-et viszont elég jól körbejártuk. Nincsenek magas házak, sok az art deco stílusú hotel és étterem. A part mellett egy-két hotel volt magasabb, amúgy 2-3-4 emletes házak vannak. A sétáló utca a Lincoln Road Mall, ahol a legtöbb üzlet nagyon drága – vagyis nem az au pairek pénztárcájához van szabva – viszont találtunk két ékszerüzletet, ahol elfogadható árak voltak és gyönyörűséges nyakláncok, fülbevalók, karkötők, stb. Ajándékboltokból sem volt hiány, de aki bikinit akar venni, az ne itt vegyen. Alsó rész: 40 dollár, felső rész: 40 dollár. Ugyanez New Yorkban együtt kb 30. Sok a latino, ezért legtöbb helyen spanyolul is ki vannak írva a különböző szövegek. Tetováló szalon minden utcasarkon van. MIAMI INK – voltunk itt is. A Discovery-n megy egy sorozat és itt forgatják. Utolsó nap autogrammot akartunk kérni tőlük, de nagyon elfogaltak voltak, úgyhogy ez elmaradt. Képeket és videot azért csináltunk. Az utcák itt is számozva vannak, nem lehet eltévedni. Az óceán mellett haladó út, az Ocean Drive, ez tele van éttermekkel és üzletekkel. A homokos partot egy keskeny és hosszú pálmafás park választja el ezektől.
Beach
Hosszú, széles világos homokos part, mindig más színű óceánnal. Vízimentők kis kilátó tornyaival, ahogy azt a filmekben látni lehet. Bár a vízimentőket nem láttuk - bent ültek a toronyban. South Beach legdélebbi szakaszán van a Nikki Beach, itt volt a legszebb az óceán – igazi türkizkék színű, mint az utazási katalógusokban és kristálytiszta. Ez a neve a partszakasznak és egy beach clubnak is, gyönyörű fehér ágyakkal (videoban látni). Medúzákkal nem találkoztunk, csak picike halakkal. Mindennap lementünk a partra, bár utolsó nap szétáztunk, mert eljött a „várva várt” thunderstorm. Nem volt annyira durva, de egész nap nem jött elő a nap és esett az eső. Én a végén már esernyővel ültem a törölközőmön egy szál bikiniben és takartam a táskámat – ami ennek ellenére beázott. :) A nemzetközi jogsim (ami eddig is katasztrofálisan nézett ki) saláta lett. A strandok különben ingyenesek, napágyakat lehet bérelni ha valaki akar.
Party
Két nagyobb party place-en voltunk, úgyhogy csak ezekről tudok nyilatkozni. Mansion és La Folie. Mindkét helyre a hostellel mentünk, mert így 30 dolcsi helyett 5 volt a belépő. Dóri 21 év alatti, de nem aggódtunk, sejtettük előre, hogy a biztonsági emberek itt sem láttak még magyar jogsit és nem fogják nézegetni hosszasan :) Dóri ’88. decemberi, tehát még nincs 21 – ami itt a korhatár. Viszont a security emberke nem nézte a hónapot, csak az évet, tehát így 21 :) Amikor egyszer koktélozni mentünk, akkor a pultos csajszi rákérdezett, de megmagyaráztuk neki, hogy nem 1988.december 5., hanem 1988.május 12. – tehát a nap és hónap fordítva van – ELHITTE :) Még ő kért szinte bocsánatot. Tudjuk, ez nem szép dolog, dehát Dórinak is jár a koktél :) Szóval…Mansion: nagyon szép és nagy club volt, egy zene ment több teremben. Volt elég sok kanapé, ahova le lehetett ülni. Nekem sajnos a zene nem jött be annyira – hip hop. Itt ez sokkal népszerűbb mint otthon. Szeretem hallgatni a kocsiban, de ennyi. Volt egy fürdőruhás divatbemutató is. La Folie: kisebb hely, de a zene nagyon jó volt. 12.30ig ingyenes Sex on the beach koktél volt – kihasználtuk az alkalmat és fejenként 4et sikerült meginnunk. (Bár az alkohol vizezve volt, tuti.) Itt is volt egy majdnem ugyanolyan divatbemutató, mint a másik helyen. A wc-ben a wc-s néninél volt smink, körömlakk, parfüm, fésű, minden amit a csajok akarnak :) 4 után értünk haza, nemsokára már keltünk is, mert 7-re jött értünk a taxi, ami vitt a reptérre. Ez volt a legjobb éjszaka, ugye csajok?! :) (további részletek msn-en)

A hazaútunk rendben volt, nem késett a gép, szép napsütéses idő volt. A bőröndöm a súlyhatár közelében volt :) Nem tudom mi lesz ha hazamegyek...1 hétre ennyit pakoltam csak be és ezek mind lenge nyári ruhák voltak....a tél meg még csak most jön... Tudom, hülyén hangzik nagyon, de nem volt jó leszállni New Yorkban…tudtam, hogy vége a nyaralásnak és kezdődik elölről a munka, jön az ősz, tél (ááááááá) … Ettől függetlenül még mindig imádok itt lenni. Hazaértem, és már majdnem kész volt a festés az alsó szinten a nappaliban és az étkezőben – szép lett. A parkettát is lecsiszolták, teljesen máshogy néz ki most a ház. Azt kifelejtettem, hogy mikor a NASA Központban voltunk, kaptam egy sms-t Fraukétől, hogy a kocsi lerobbant (őt kérték meg hogy álljon át vele mindennap, amíg a család is nyaral). Haha, én csak nevettem, tudtam, hogy egyszer ez lesz. :) Megérkezett a drága host family-m is, utánam pár órával, hoztak nekem ajándékot Svájcból, nagyon jól esett, hogy gondoltak rám – én is vettem nekik pár dolgot Disney Worldben.
Hát, ennyi lenne az élménybeszámoló. Köszönök mindent Évinek és Dórinak! Jó útitársak voltatok, pirospont jár mindkettőtöknek, legközelebb is jöhettek velem. :)
Aki akarja, olvassa majd el Évi és Dóri (Via néven) blogját is, mert ők biztosan olyat is leírtak, amit én kihagytam. Illetve Évinek lesznek fent videoi és ő már 1,5 hete szerkeszti, szóval jobb lesz mint az enyém! Ez volt az első igazi vakációm itt az USA-ban, már alig várom a másodikat...nem tudom, hogy írtam-e már, de Mexikóba tervezem, valamikor télen. Ha nem jön össze Mexikó, akkor valamelyik más karibi országba - lényeg hogy meleg legyen :)
Puszi Mindenkinek
P.s.: köszönöm a sok kommentet az előző bejegyzéshez!!!

2009. augusztus 4., kedd

Az elmúlt 2,5 hét

Sziasztok!
Tudom, hogy kihagytam 1,5 hetet, de lusta voltam blogot írni… Most viszont sokat írtam!!
Szóval, kicsit több mint 2 hete, július 20-án hétfőn jöttek vissza a szomszédok Olaszországból, akiknek a virágait locsoltam és az autójukkal átálltam. Ezen a napon még nem kaptam meg a pénzemet. A szomszéd
kérdezte még mielőtt elmentek, hogy mennyit kérek ezért a 3 hétért, de nem tudtam semmi konkrét számot mondani, úgyhogy kigondoltam, hogy 60 dolcsit fogok kérni, aztán lesz ami lesz. Ez volt az a nap, mikor Évi leszállt New Yorkban – ő is au pair lesz, ráadásul Manhattanben fog lakni és jön velünk a floridai nyaralásunkra is. Estére vacsora meghívást kaptam Francescatól, egy olasz au pairtől – ő az akinek a host szülei színészek. Én érkeztem meg először, de aztán jött a többi au pair is, a végére tizen lettünk. A vacsi nagyon fincsi volt: 2 féle tészta (pestos és carbonara szószos), paradicsomos-avokádós sali, sárgadinnye baconnel, kis Oreo sütik (olyan mint a Pilóta keksz) és vörösbor. Megismertem 4 új au pair csajszit (Sinem, Susann, Lara és Lisa), mindegyikük nagyon jófej. Elég sokáig maradtunk, mivel Francesca host családja nem volt otthon, nem is tudom mikor értem haza. Ezen a héten még nem kellett időre kelnem, mert csak O. volt otthon a gyerekek közül és őt reggel anyuka vitte a táborba.
Kedden telefonon és msn-en egyeztettünk Leilával és este elmentünk megnézni a Jégkorszak 3-at. Kedden és csütörtökön akciós jegyek vannak ebben a moziban (6,5 dollár), Leila előre megvette őket. Pici mozi volt, 1 kis terem van benne, ja és kb. 8-an néztünk a filmet :) Nagyon tetszett mindkettőnknek, egy dolog volt, ami rossz volt: a LÉGKONDI. Én csodálkoztam, mikor egy csaj bejött kabátban (kint 30 fok), de ha visszafordíthatnám az időt én is a télikabátomat hoztam volna el….mert megfagytunk!!!!! Mindegy, most már ezt is tudjuk.
Szerdán azt terveztem, hogy talizok Évivel este 9-kor, mert az orientációja Manhattanben volt (ő másik ügynökséggel jött), de a host apuka és anyuka későn értek haza, így már nem metróztam be. De aztán mondta is Évi, hogy nem baj, mert úgyis fáradt, majd legközelebb.
Csütörtökön Laura megállított az utcán, hogy jajj még oda sem adta a pénzemet, mindjárt áthozza. És képzeljétek, 100 dolcsit adott!!! Nagyon örültem neki, olyan aranyos nő :)
Pénteken este Leilaval taliztam, mert mielőtt Floridába megyünk, ő a családjával a long islandi beach house-ukban lesz. Csatlakozott hozzánk egy másik au pair (már nem tudom a nevét) és elsétáltunk Brooklynban az East River partjához ahonnan Lower Manhattant, a Brooklyn Bridge-et és a Szabadság szobrot is lehet látni. GYÖNYÖRŰ! Sajnos nem volt nálam fényképező, de legközelebb viszek. Sötét volt már és ahogy ki vannak világítva az épületek, a szobor és a híd…az egyik legjobb fotozós hely! Utána még beültünk egy tök jó bárba.
A hétvége a pihenésről és a shoppingról szólt. Ja, és ki ne felejtsem a legjobb dolgot: július 24-től életbe lépett az új „törvény”, miszerint az au pairek fizuja 176 dolcsi helyett 195 hetente!!!! Éljen, éljen! Szombaton a Prospect Parkban ücsörögtem és napoztam, olvasgattam, el is aludtam egy picit :) Vasárnap pedig Ifathtal taliztam, elmentünk a Kings Plaza-ba, ami egy bevásárlóközpont Brooklyn déli részén. Most ez a kedvencünk, van minden ami kell: H & M, Victoria’s Secret, Macy’s, Strawberry, Charlotte Russe, Old Navy…stb. Mire hazaértem, megérkezett B. a 3 hetes észak-karolinai táborból. Pont a fürdőben volt, és kijött törölközőbe becsavarva, megölelt rögtön, jajj nagyon édes volt, hiányzott már! Elénekelt egy dalt, amit ott tanult, meg egy csomót mesélt.
A következő hetet B. „fun week”-nek nevezte. Anyuka adott 100 dolcsit a hétre, hogy menjünk ahova akarunk. Hétfőn a „The Bronx Zoo”-t céloztuk meg. Mindösszesen 1 óra 15 percet utaztunk metroval…kicsit unalmas volt, pedig vittünk egy könyvet is :) O. a „napközis táborban” volt, úgyhogy csak ketten mentünk. Jól éreztük magunkat – bár én sajnáltam az állatokat, főleg a jegesmacit a 30 fokban – szép napos időnk volt. Elég nagy területen fekszik az állatkert és minden egyes területhez legalább 15 percet kell sétálni egy erdős részen keresztül. Voltunk a pingvinek etetésénél, megnéztük majdnem az összes állatot (én azt hittem, hogy több lesz :) ). Itt van pár kép:

Este az újonnan megismert dán-török au pairrel, Sinemmel bolyongtunk Manhattanben.
Kedden a Coney Island Beach-re mentünk B-vel és két szomszéd gyerekkel (testvérpár): Lev (8 éves) és Amira (14 éves). Levről már lehet hogy írtam (ő az a kisfiú, amilyen gyereket akarok majd :) ) a nővére is nagyon jófej. 2-re értünk ki, de 3-kor már unatkoztak. Úgyhogy mondtam, hogy akkor most tessék egy nagy homokvárat építeni, mert én még napozni akarok :) Nem kellett 1 percet sem várni, megindult a vízhordás és az építkezés :) 5 körül összepakoltunk és még mielőtt hazametroztunk volna, felültünk a „Wonder Wheel”-re, ami egy óriáskerék. (a strand mellett van egy vidámparkszerűség - csak kicsi) Mi a hintázó kabint választottuk – messziről lightosnak tűnt. De amikor fent voltunk a tetején és megállt a kerék és elkezdünk himbálózni akkor mind a négyen együtt sikítottunk :) Kétszer mehettünk vele körbe, gyönyörű volt a kilátás! Csak már felhős volt az ég :S

Szerdán otthon volt O.is és átjött az egyik szomszéd kislány játszani B-vel. Délután elmentünk moziba, mert a Harry Potter új részét akarták megnézni a gyerekek. Én nem vagyok fan (az első részt néztem csak meg/olvastam el, de nem fejeztem be, mert engem nem kötött le valamiért), úgyhogy mielőtt kezdődött volna a movie, felhívtam Dórit, hogy mondja már el, hogy mi történt az elmúlt 4 részben :) De nem vette fel a telefont, úgyhogy az előzmények ismerete hiányában kellett megnéznem, ráadásul british english nyelven :) 2,5 óra volt, de túléltem, nem volt rossz, de jónak sem nevezném. De biztosan csak azért, mert nem tudom mi történt ezelőtt és olyan uncsi volt nekem. Viszont ami feldobta az egészet, az a karamell bevonatos popcorn volt – nyamiii :) Ja, és vittem egy hosszú ujjú pulcsit – nem fagytam szét most. (de itt is nyomtatták a légkondit ezerrel, ez egy másik mozi, mint amiben előző héten voltam Leilával) A film után 5 percem volt, hogy elszáguldjunk O. trombone (harsona) órájára, szerencsére találtam közel parkolóhelyet a mozihoz, de még így is elkéstünk egy picit.
Csütörtökön otthon voltam B-vel, O. pedig az utolsó napját töltötte a táborban, ahol Festival Day volt. Reggel úgy volt, hogy anyukával, B-vel mi is benézünk, mert ez egy ilyen nyílt nap is volt egyben, csakhogy nem találtuk a kocsit. Az történt, hogy apuka előző nap éjjel elment bevásárolni és mire hazaért, nem talált parkolóhelyet a mi utcánkban és máshova rakta le a kocsit – viszont reggel elfelejtette megmondani, hogy hol van. Ez különben rendszeresen megtörténik és ilyenkor anyuka idegbeteg lesz :) Mert mire mi indulnánk, addigra apuka már a metrón csücsül, ahol nincs térerő és nem tudjuk körbefutni a környéket, mert nincs rá idő. Úgyhogy B-vel otthon maradtunk, J. és O. meg elmentek metróval (egy megálló különben). Délután mikor felvettük O-t, hozta magával az összes táborban készített cuccát (ez egy művészeti tábor – Art Camp – volt). Szép dolgokat csinált, a tanárok meg is dícsérték a suli előtt, mondták nekem, hogy mennyire ügyes – és tényleg!
Pénteken otthon voltam a két gyerekkel, O. tv-zett majdnem egész nap, B. átment a szomszédhoz játszani, úgyhogy egy kicsit nyugi volt. Délután elkezdett fájni a fejem, valami front volt, lepihentem a szobámban, aludtam is egy kicsit- aztán O. ébresztett, hogy segítsek neki a mosásban. Anyuka megkérte őt, hogy mossa ki a szennyesét, amit vinni akar hétvégére magával – New Jerseybe ment 3 napra egy barátnője, Emily, beach house-ába. Aztán csináltunk együtt ebédet is, kifejezetten KEDVES! volt velem, nem tudom mi történt :)
Szombaton a Coney Islandre mentem napozni - azon belül is Brighton Beach, kb. déltől 3-ig voltam ott, hazamentem, gyors zuhi, aztán indultam Manhattanbe talizni Évivel, aki a shoppingolás kellős közepén volt :) Beültünk egy Starbucksba is, beszélgettünk mindenféléről. Nagyon örülök neki, hogy ő került a citybe, szerintem nagyon jól ki fogunk jönni egymással! És milyen kicsi Magyarország, még közös ismerőseink is vannak. Manhattanben a Union Square környékén lakik a családja, de nem mehettem be, mert ők egy olyan lakásban laknak ami egy filmstúdió is egyben és tele van értékes és titkos dolgokkal és a szülők megkérték Évit, hogy olyat ne vigyen be a lakásba akivel még nem találkoztak – teljesen érthető. Odaadta csomagot, amit anyu küldött, ezért még egyszer ezer hála Évinek! 11-ig járkáltunk, aztán hazamentem és ő is, mert már leszakadt a lábunk.
Vasárnap Dóri is bejött a citybe és ő is megismerte Évit. Ez a nap teljes mértékben a vásárlásról szólt – de én csak egy ruhát vettem és egy gumicsizmát. Lehet röhögni :) Itt nem gáz a gumicsizma. Ha eső van, akkor minden harmadik emberen gumicsizma van, van mindenféle style: sima fekete (ilyet vettünk Évivel), fényes/matt, csíkos, kockás, pöttyös, pink elefántos… Nem tudom milyen lesz benne vezetni, ha majd ezt veszem fel :) Évivel rögtön felvettük a csizmát mert kint esett az eső :) -->

Nehéz és vastag talpa van – én meg mindig valami flip flop-ban (tangapapucs amerikai neve) vagy lapos kiscipőben vezetek. Mindenki vett valamit, költöttük a pénzünket – de hát ha már fizetésemelés volt, akkor miért ne?! Megbeszéltük a nyaralás részleteit is, csütörtök este Dóri jön át hozzám, pénteken délelőtt pedig Évi, és együtt megyünk ki majd a JFK reptérre. 8-kor ment haza Dóri a Grand Central-ról, aztán mi is elindultunk Évivel – nagyon fájt a lába mindegyikőnknek.
Hétfőn B-vel elmentünk az „American Museum of Natural History”-ba = Természettudományi Múzeum. A Central Park mellett, az Upper West Side-on van, hatalmas épület, 4 szintes. Nem is tudtuk végigjárni az egészet, mert 2-re értünk oda és 5.45-kor zárt. Felraktam a képeket az albumokba. A képek nem lettek annyira jók, a legtöbb helyen üveg mögött voltak a tárgyak és mivel sötét volt, vakuznom kellett....mindegy, a lényeg mindenhol látszódik. Még mindenképpen visszamegyek legalább egyszer, a diákbelépő csak 12 dolcsi. Röviden összefoglalva ezeket láttuk: élővilág az óceánban/amerikai esőerdőkben, afrikai népcsoportok/csendes-óceáni emberek/amerikai indiánok élete, dinók, régi és új emlősök. Ez így nem tűnik soknak, de egy témához több terem is tartozott, rengeteg látnivaló volt. Este beültem a Tea Lounge-ba, neteztem, tejeskávéztam..stb. Ja, a múzeumnál levő metromegállóban a lépcső mellett egy ilyen mozaikos kép van a falon :) --->

Kedden reggel 5.30-kor arra ébredtem, hogy valamit pakol apuka és anyuka a szobám mellett (én ugye az alagsorban vagyok). Nem is tudtam rendesen visszaaludni. 7-30-kor amikor felmentem megláttam, hogy majdnem üres az egész nappali és az étkező: kiderült, hogy amíg elutaznak addig itt festés lesz és lepakolták a cuccokat az alagsorba. Amúgy semmi különös nem történt…reggel O. átment egy barátnőjéhez – egész nap ott volt – B-vel otthon maradtunk. Kutyát sétáltattunk, hajtogattunk, színeztünk, mesét néztünk, kivasaltuk egymás haját :) Kutyasétáltatás közben vettük észre, hogy lezárták az utcánkat, egy rendőrautó állt keresztben az utca elején és nem lehetett behajtani. Odajött hozzánk egy rendőr, hogy jaj milyen aranyos kiskutyáink vannak és mondta, hogy 4-től itt „barbecue” party lesz. Délután 4-kor pontban el is indult a zene, felállították az ugrálóvárakat, sültek a hambik és hotdogok. Persze az utca összes kisgyereke kirohant, így B. is. Az ugrálóvár ingyen volt, csak sorba kellett állni – így kb. délután 4-től 7.30ig kint álltam és néztem ahogy a gyerekek ugrálnak. A legédesebb egy kb 1,5 – 2 éves picuri feka kislány volt, pelussal és pink ruhával – szerintem 1 órán keresztül folyamatosn ugrált és sikongatott :) 7 körül már jöttek haza anyuáék a munkából tök fáradtan, az egész szomszédság az utcán volt. Tom mondta is nekem (övé Sparky a kiskutya), hogy nem is kell Disney Worldbe mennem, itt nagyobb buli van :)

Este Dórival Skype-on beszéltünk 4 órán át, lefoglaltuk a kocsit, amivel a NASA központba megyünk majd Orlandoban – mivel NINCS TÖMEGKÖZLEKEDÉS – és a jegyeket is.
Szerdán reggel még a szülők elmentek dolgozni, 1-re vittem O-t a harsona órájára, aztán hívott F., az előző au pair- hogy már itt van New Yorkban. Ő visszajött, mert egy dél-karolinai főiskolán fog tanulni, de előtte egy kicsit New Yorkban pihen, talizik a régi barátokkal. Felvettük őt is, nagyon aranyos volt, hazamentünk. Közben a szülők is megérkeztek, 4-kor indultunk ki a JFK reptérre (a család ugye Európába utazik) Odafelé apuka vezetett, viszafelé megkértem F-t :) Kicsit bonyolult, mert bár ki van táblázva, nagyon könnyen össze lehet keveredni. Nem volt GPS, se térkép, de megtaláltuk az utat hazamefelé. Kicsit még beszélgettünk, aztán ő ment is. Egy régi au pair barátnőjénél száll meg amíg itt van.

Ma csütörtök van. Holnap indulunk Floridába!!! Hihetetlen, de eljött ez a nap is! Augusztus 16-án délután érkezünk haza, ez egy vasárnapi nap. Utána még szerintem egy hétig ne számítsatok bejegyzésre, mert meg kell írnom a beszámolót, fel kell töltenem a rengeteg képet és videot kell szerkesztenem, ami egy csomó időmet elveszi. És ha minden igaz, akkor az összes gyerek itthon lesz, mert nincs tábor már a suli előtt – lehet hogy meg is fogok őrülni :) Én már mondtam a lányoknak, hogy a visszafele jegyet meg sem kellett volna vennünk :) Addig is belinkelem a szállásaink oldalát, hátha valaki nem bírja ki 2 hétig és tudni akarja, hogy hol tengetjük napjainkat.
Knights Inn, Kissimmee FL (azért Kissimmee, mert ez közelebb van Disney World-höz, mintha Orlandoban lennénk)http://www.knightsinn.com/KnightsInn/control/Booking/check_avail?variant=&id=07441&propBrandId=KG&force_nostay=false&bmInSession=true&tab=tab1
Miami Beach International Travellers Hostel, Miami Beach, FLhttp://hostelmiamibeach.com/
Jó hétvégét mindenkinek, most megyek és bepakolok az útra! :)